A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejbőr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejbőr. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 19., kedd

A 8. hónap

Azt hittem, hogy télen majd a beültetett terület érzékenyebb lesz, és a donor terület is, de nem volt vészes.

Talán egy kicsit érzékenyebb a hidegre, mint normál esetben a fejbőr. Szépen növekszik, most már be is tudom állítani, ahogy szeretném. A front oldalon azért észrevehető, ha nagyon nézi az ember, hogy jóval erősebb, vastagabb hajszálak vannak, így nehezebben kezelhető, de meg lehet oldani.

2016. június 13., hétfő

Túl az első héten

Műtét után eltelt kicsit több mint egy hét ami nem mondom, hogy eseménytelen volt a hajam számára. Az első éjszakák még mindig elég szakaszosan történtek, mert már nem azért keltem fel, hogy vérzett volna a fejem, vagy hogy fájt volna, hanem azon aggódtam, hogy még véletlenül se feküdjek rá a frissen átültetett területre. (mert tudok ám mindenféleképpen aludni :D ) 

A fájdalom szinte teljesen elmúlt, amit inkább a varasodás okozta viszketés vett át. A spricnit használtam minden nap, sőt még sűrűbben is mint 2 óránként. Volt hogy fél óránként fújtam mert úgy éreztem, hogy ki van száradva a fejbőröm és viszket. De ennek nem hiszem hogy hátrány lett volna, sőt a var le is esett, 1 hét alatt szinte az összes aminek nagyon örülök!!

Most szinte semmi nem látszik a műtétből, laikusoknak meg főleg akik nem tudták mi történt velem. Most ahogy észrevettem kezdenek kis pattanás szerű dolgok kijönni a fejbőrömön, amit olvastam, hogy normális is, ezért nem nagyon aggódok, max bosszankodok, hogy viszket, meg azért fáj is 1-2.

Hajbeültetés után 1 héttel


Mindent összevetve már moshatom vízzel a hajam, de közben is csak óvatosan simogatva a friss területet, aminek már nagyon örülök a viszketések enyhítése végett!