2017. szeptember 12., kedd

Az 5. hónap

Hajbeültetés után 5 hónappal a hajam egész jól megnőtt már, igaz nem vállig érő, csak 2-3 centis, de ezért is boldog vagyok!!

Most már fésülgetem is, meg lassan tudom formázni is. A front oldalon az ív nagyon jó lett, a fejtetőn is látszik a sűrűbb korona.

2017. augusztus 15., kedd

4. hónap

A hajbeültetés óta 4 hónap telt el. A hajam már kezd nőni, igaz nem olyan gyorsan,mint eddig, de észrevehetően, legalábbis az új területeken.

A fejbőr viszketés is kevesebbszer jön elő, és a pattanások is egyre inkább tűnnek el a beültetett területen. Gyarapodik a korona! :D

2016. szeptember 18., vasárnap

3. Hónap

Eltelt három hónap és 1,2 hét, és már látszik, hogy amit és ahova beültettek, az mind szépen kezd kijönni. Látszik a front oldalon a hajzatom íve, ami szépen növekszik. ;) Most már a fejtetőn is szemmel láthatóan sokkal sűrűbb a hajam,ezt már mások is észrevették, és nagyon örülök neki. 1 hete vágtam le utoljára a hajamat rövidre, most már lehet növeszteni! :) Most már sokkal jobban várom hogy megnövesszem! :D

2. hónap hajbeültetés után

Sziasztok! Eltelt 2 hónap,a hajam még nem nő annyira, max kis puha hajszálakat láttam, de nem is hullik már, most olyan stagnáló állapotban van.

Hajbeültetés után 2 hónappal

A pattanások is eltűntek, de azért néha néha ki ki jön egy kettő, de nem olyan vészes. Még mindig vágom, hogy attól hátha erősödik az egész. Az önbizalmam még nem jött meg annyira, de türelmesen kell várnom, hisz a Türelem Hajat terem :D

2016. július 18., hétfő

Első Hónap!

Eltelt egy hónap, már több is kicsit... A hajamat már egyszer levágtam, mert hülyén nézett ki, hogy nem egyszerre nő. Ami azt illeti elég sok kihullott, ahogy mondták is az elején, meg a konzultáció alakalmával.

Amitől eléggé elkeseredtem főleg, hogy sok blogban láttam, hogy elég jól megmaradtak az átültetett hajszálak már az első hónap után, valakinek már meg is nőttek annyira mint a 3. hónapban kellett volna... De még van 2 hónapom, addig ki kell bírnom hogy hullik. Vagyis most már annyira nem is! Az az igazság, hogy az utolsó 2 hétben már nem is hullik. Ellenben sokat viszket a fejtetőm és elég sok kis pattanás is kijött rajta, de ahol a donor terület volt ott is. Ezek iszonyat idegesítőek (legalább is számomra). De nagyon bízom abban hogy ez is eltűnik, megszűnik, mert elég kellemetlen...

Addig Várok és bizakodok, hogy mire 3.hónap vége eljön már lesz valami látható eredmény!!

2016. június 13., hétfő

Túl az első héten

Műtét után eltelt kicsit több mint egy hét ami nem mondom, hogy eseménytelen volt a hajam számára. Az első éjszakák még mindig elég szakaszosan történtek, mert már nem azért keltem fel, hogy vérzett volna a fejem, vagy hogy fájt volna, hanem azon aggódtam, hogy még véletlenül se feküdjek rá a frissen átültetett területre. (mert tudok ám mindenféleképpen aludni :D ) 

A fájdalom szinte teljesen elmúlt, amit inkább a varasodás okozta viszketés vett át. A spricnit használtam minden nap, sőt még sűrűbben is mint 2 óránként. Volt hogy fél óránként fújtam mert úgy éreztem, hogy ki van száradva a fejbőröm és viszket. De ennek nem hiszem hogy hátrány lett volna, sőt a var le is esett, 1 hét alatt szinte az összes aminek nagyon örülök!!

Most szinte semmi nem látszik a műtétből, laikusoknak meg főleg akik nem tudták mi történt velem. Most ahogy észrevettem kezdenek kis pattanás szerű dolgok kijönni a fejbőrömön, amit olvastam, hogy normális is, ezért nem nagyon aggódok, max bosszankodok, hogy viszket, meg azért fáj is 1-2.

Hajbeültetés után 1 héttel


Mindent összevetve már moshatom vízzel a hajam, de közben is csak óvatosan simogatva a friss területet, aminek már nagyon örülök a viszketések enyhítése végett!

2016. június 8., szerda

A Műtét napja!!!

Reggel fél 8-ra kellett mennem, persze elkéstem a reggeli forgalom miatt... :( Amikor beértem a rendelőbe már mindenki készen állt, csak rám vártak. Megmutatták a szobát ahol lerakhattam a dolgaimat, és visszavonulhattam a pihenő időkben. (itt tálalták az ebédeket is mindig). Aláírtam még pár papírt, aztán jöhetett a hajvágás, utána gyors mosakodás és neki is vágtunk.

Befeküdtem a székbe, először oldalt kellett feküdnöm, aztán meg hason. Az első érzéstelenítőket amikor megkaptam kicsit kellemetlenek voltak, de ahogy zsibbadt a terület utána már szinte semmit nem éreztem, meg sem kottyant az a 50,60 amit kaptam a 2 nap alatt :D A fúró hangja először furcsa volt, de hamar hozzá szokik az ember, nem vészes és semmit nem érzel szinte belőle. (kivéve pár alkalmat amikor olyan helyen is fúrtak, ahova már nem terjedt ki annyira az érzéstelenítők hatása :) ,de azt is ki lehet bírni)

A délelőtti folyamat közben ment a rádió, megvolt egy alap hangulat, a reggeli show műsor miatt. Közben beszélgettünk a Doktor Úrral is, szóval egész gyorsan teltek az órák. A Doktor Úr a speciális kivételi eszközzel kivette és előkészítette a graftokat, utána az asszisztens kiszedte őket egy csipesszel, majd másik 2 kolléganő a mikroszkóp alatt válogatta azokat. A délelőtt szinte ezzel ment el. A munka közben voltak kisebb szünetek, inni,wc-re menni és persze ebédet is rendeltek nekem. Az ételt nagyon szépen ízlésesen tálalták a kis szobámban, kaptam üdítőt és vizet is, szóval minden maximálisan jó volt. Az ebéd bőséges és finom volt.

A délutáni folyamatban a beültetés került sorra, először a skalpomon. Itt már ülhettem a székben és közben filmet nézhettem, amivel nagyon gyorsan eltelt az idő szerencsére. Ha jól éreztem és láttam (a szemközti falon az üveglapban) először kis vágásokat ejtettek a bőrön, aztán egy kis speciális szerkezet segítségével beültették a hajszálakat, mind a 4100 darabot. Az első nap délután fél 4-re végeztünk.

Amikor hazaértem még semmit nem éreztem a beavatkozásból, egészen amíg ki nem ment az érzéstelenítők hatása.Utána be kellett vennem az egyik fájdalomcsillapítót amit kaptam.Valamint kaptam egy kis spricnis flakont amiben valami folyadék volt (elvileg sóoldat?) és ezzel 2 óránként kellett befújnom a fejemet. Az éjjeli alvást is szinte ülve oldottam meg a kanapén, a fejem alá raktam a párnát, takarót, amit szintén erre a célra kaptam, hogy ne vérezzem össze az ágyneműt. Szerencsére gyorsan elaludtam és az éjjel sem volt annyira vészes, igaz néha néha felkeltem a kis fájdalmak miatt, de lehetett pihenni a másnapra.

Másnap pontosan érkeztem a klinikára, még előbb is mint kellett volna. A műtéti sorrend ugyanaz volt mint az előző napon, először a hajszálakat vették ki, utána válogatták. Ez a nap gyorsabban ment, mert csak 1900 hajszálat kellett beültetni a front részre és kevesebbet kiszedni. Délután 2-re végeztünk is az egésszel! Utána még csináltuk pár fotót az "új hajamról" :D és mehettem is haza.

Hajbeültetés után közvetlenül


A donor terület


Kevésbé fájt az este folyamán a fejem mint az előző nap, sokkal elviselhetőbb estém, éjszakám volt. A műtét folyamán mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. Ahogy elnéztem egy jól összeszokott, rutinos csapat dolgozott a fejem felett, ezt jó volt látni,és érezni!